Tisztelt Látogató, Kedves Ügyfelünk!
Azáltal, hogy Ön használja Honlapunkat, igénybe veszi szolgáltatásainkat, azzal megerősíti, hogy teljes körűen elolvasta, megismerte és megértette jelen Adatkezelési Tájékoztató tartalmát.
Amikor Ön úgy dönt, hogy a Honlapunk konkrét használata során bejelöli az adatkezeléssel összefüggő Tájékoztató elolvasásáról szóló Nyilatkozatot, ezzel Ön elfogadja jelen Adatkezelési Tájékoztató szerinti adatkezelést. Amennyiben Ön nem ért egyet adatkezelési folyamataink szabályozásával, kérjük, ne jelölje be a Nyilatkozatot és ne használja Honlapunkat!
Amennyiben Ön személyesen, papír alapon, e-mailben, vagy egyéb módon lép velünk kapcsolatba vagy veszi igénybe szolgáltatásainkat, adatait abban az esetben is jelen Adatvédelmi Tájékoztató rendelkezéseinek megfelelően kezeljük.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Bevezető rendelkezések
A Creams of Norway Kft. (székhely: 1015 Budapest, Donáti utca 38/A, cégjegyzékszám: 01-09-209862, adószám: 24678454-2-41, a továbbiakban: Társaság), Adatkezelési és Adatvédelmi tájékoztatóját (a továbbiakban: Tájékoztató) az alábbiak szerint alkotja meg és teszi közzé.
A Társaság a Tájékoztatót valamennyi érintett számára honlapjain, valamint székhelyén és fióktelepén elérhetővé teszi, ezzel biztosítva, hogy az érintett hozzájárulásának kérése, illetve megadása előtt az érintett számára a Tájékoztató teljeskörűen megismerhető legyen.
A Tájékoztató a Társaságnál ténylegesen folytatott adatkezelésekkel összefüggő információkat rögzíti.
A Tájékoztató célja, hogy az érintetteket az adatkezelés megkezdése előtt és annak folyamán is egyértelműen és részletesen tájékoztassuk az adataik kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen:
az adatkezelés céljáról,
az adatkezelés jogalapjáról,
az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről,
az adatkezelés időtartamáról,
arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő az Infotv. 6. § (5) bekezdése alapján kezeli,
arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat,
az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és jogorvoslati lehetőségeiről.
Jelen Tájékoztatóban használt rövidítések meghatározását áttekinthető formában a Tájékoztató 1. számú melléklete tartalmazza.
A Tájékoztató hatálya
A Tájékoztató hatálya kiterjed
– a Társaság valamennyi szervezeti egységénél folytatott összes olyan folyamatra,
– a Társaság valamennyi honlapján, egyéb online formában folytatott összes olyan tevékenységére,
amely során a személyes adat kezelése megvalósul.
A Tájékoztató hatálya a természetes személyekre vonatkozó személyes adatok Társaság általi kezelésére terjed ki. Az egyéni vállalkozó, egyéni cég, őstermelő ügyfeleket, vevőket, szállítókat a Tájékoztató alkalmazásában természetes személynek kell tekinteni.
A Tájékoztató hatálya nem terjed ki az olyan személyes adatkezelésre, amely jogi személyekre vonatkozik, beleértve a jogi személy nevét és formáját, valamint a jogi személy elérhetőségére vonatkozó adatokat is.
Jelen Tájékoztató rendelkezéseit 2018. május 25. napjától kezdődően kell alkalmazni.
Fogalommeghatározások
Jelen Tájékoztató alkalmazásában a GDPR-ben, valamint az Infotv-ben rögzített fogalommeghatározások az irányadóak, melyek közül a legfontosabbakat az áttekinthetőség érdekében jelen Tájékoztató 2. számú mellékletében foglaltunk össze.
Amennyiben a mindenkori hatályos adatvédelmi jogszabályok (jelen Tájékoztató megalkotásakor a GDPR, illetve az Infotv.) fogalommagyarázatai eltérnek jelen Tájékoztató fogalommagyarázataitól, úgy abban az esetben a jogszabályokban meghatározott fogalmak az irányadóak.
AZ ADATKEZELŐ MEGNEVEZÉSE
Az Adatkezelő adatai:
Cégnév: Creams of Norway Kft.
Székhely: 1015 Budapest, Donáti utca 38/A
Cégjegyzékszám: 01-09-209862
Adószám: 24678454-2-41
Telefonszám: +36-52-522-012
E-mail cím: creamsofnorway@gmail.com
A Társaság által üzemeltetett, az adatkezelésben érintett honlapok (domain nevek):
d3krem.org – d3krem.hu – msmkrem.org – msmkrem.hu – progeszteron.hu – menscream.eu – womenscream.com – fertilefocus.hu – norvegkremek.hu – norvegegeszseg.hu
A Társaság honlapjain feltüntet idegen weboldalakra mutató linkeket (URL címeket) is. Ezekkel kapcsolatban felhívjuk Tisztelt Látogatóink figyelmét, hogy jelen Tájékoztatónkban foglaltak kizárólag a Társaságunk által végzett, valamint a fent említett honlapjainkon folytatott adatkezelések vonatkozásában érvényesek. Az URL címeken elérhető idegen honlapok Társaságunktól függetlenül saját adatkezelési szabályokkal rendelkeznek.
A Társaság honlapjain feltünteti tanácsadók, szakértők, közreműködők (a továbbiakban: Partnereink) elérhetőségi adatait is, melyek tájékoztató jellegűek. A Honlapjainkon megjelenő Partnereink adatkezelési tevékenysége nem azonos a Társaságunkéval, ezért Partnereink adatkezelésével kapcsolatban felvilágosítást adni nem tudunk, azokért felelősséget nem vállalunk.
AZ ADATFELDOLGOZÓK MEGNEVEZÉSE
Általános rendelkezések
Az adatfeldolgozó az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel (GDPR 4. cikk 8. pont).
Az adatfeldolgozók a feladatok elvégzése érdekében jogszabályi kötelezettség alapján (pl.: NAV adatszolgáltatás, bevallás) továbbíthatják a kezelt adatokat, valamint a feladatok ellátásához szükséges mértékben jogosultak egymás között az adatokat továbbítani.
Az adatfeldolgozók az adatkezelővel kötött megállapodásukban, valamint IT és postai szolgáltatók esetében önálló nyilatkozatban vállalták, hogy az adatfeldolgozás során teljes egészében betartják a GDPR és más vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit.
Az adatfeldolgozó igénybevételéhez nem szükséges az érintett előzetes beleegyezése, de az adatfeldolgozó személyéről, igénybevételéről az érintettet tájékoztatnunk kell, melynek az alábbiak szerint teszünk eleget:
A Társaság könyvviteli szolgáltatója
A Társaság az adó- és számviteli kötelezettségei teljesítéséhez külső szolgáltatót vesz igénybe, aki kezeli a Társasággal szerződéses vagy kifizetői kapcsolatba lépő természetes személyek személyes adatait is, a Társaságot terhelő adó- és számviteli kötelezettségek teljesítése céljából.
Postai szolgáltatások, csomag és egyéb küldemények kézbesítése
A megfelelő kapcsolattartás érdekében – szükség esetén – a Társaság a Magyar Posta Zrt., vagy futárszolgáltatást nyújtó társaság részére adja át a postai szolgáltatás, csomag és egyéb küldemények kézbesítése teljesítéséhez szükséges személyes adatokat (érintett neve, címe, esetlegesen e-mail címe, telefonszáma).
A futárszolgáltatást nyújtó társaság adatai:
Cégnév: GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.
Székhely: 2351 Alsónémedi, GLS Európa u. 2.
Cégjegyzékszám: 13-09-111755
Adószám: 12369410-2-44
Elérhetőség: +36 1 802 0265; +36 20 890-0660
Képviselő: Rico Ralph Hermann, ügyvezető
A Társaság IT szolgáltatói
A Társaság a honlapjai fenntartásához és kezeléséhez adatfeldolgozókat vesz igénybe, akik az IT szolgáltatásokat (tárhelyszolgáltatás) biztosítják. Ennek keretében kezelik a honlapon megadott személyes adatokat, az általuk végzett művelet a személyes adatok tárolása a szerveren.
Az IT szolgáltatást végző adatfeldolgozó adatai:
Cégnév: DOTROLL KFT.
Székhely: 1148 Budapest, Fogarasi út 3-5.
Adószám: 13962982-2-42
Honlap: https://dotroll.com/hu/
Elérhetőség: +36-1-432-3232; support@dotroll.com
Képviselő: Komáromi Zsolt, ügyvezető
Az IT szolgáltatónál fenntartott honlapok (domain nevek):
d3krem.org – d3krem.hu – msmkrem.org – msmkrem.hu – progeszteron.hu – menscream.eu – womenscream.com – fertilefocus.hu
Honlaphoz kapcsolódó egyéb IT adatfeldolgozók
Társaságunk a honlapjain igénybe veszi a Google Inc. szolgáltatásait.
Google Inc., 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA,
Érintett adatok köre: IP cím és sütik által tárolt vagy elérhető látogatói, valamint statisztikai adatok
Érintett szolgáltatások: Google Web Fonts, Google Analytics, Google AdSense, AdWords (remarketing)
Adatvédelmi nyilatkozat elérhetősége: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Fent nevezett IT szolgáltató az IP címek és a sütik által megismerhető statisztikai adatok kezelésében önálló jogosultsággal rendelkeznek, az adatfeldolgozás során önálló döntést hoz, így adatkezelőnek is minősül, a részére történő adattovábbítás a HTTP-sütik vonatkozásában az érintett hozzájárulásán alapul.
AZ ADATKEZELÉS SZABÁLYAI
Az adatkezelés elvei
1.1. A Társaság rögzíti, hogy adatkezelési tevékenységét – a megfelelő belső szabályok, technikai és szervezési intézkedések meghozatalával – úgy végzi, hogy az minden körülmények között megfeleljen a GDPR, valamint az Infotv. rendelkezéseinek.
1.2. A Társaság személyes adatot csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhet. A Társaság által kezelt személyes adatokat magáncélra nem használja fel.
1.3. Az adatkezelésünk minden szakaszában megfelel az adatkezelés céljának, az adatok felvétele és kezelése tisztességes, jogszerű, valamint az érintett számára átlátható módon történik.
1.4. Csak olyan személyes adatot kezelünk, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. Személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelünk.
1.5. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.
A személyes adatok tárolása olyan formában történik, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé.
1.6. Az adatkezelés során biztosítjuk az adatok pontosságát, teljességét és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészségét. Minden észszerű intézkedést megteszünk annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatok haladéktalanul helyesbítésre, amennyiben ez nem lehetséges törlésre kerüljenek.
1.7. A személyes adatok kezelését olyan módon végezzük, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, ideértve az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is.
1.8. A Társaság szervezeti egységeinél, valamint a Társaság megbízásából az adatkezelésben résztvevő, annak valamely műveletét végző szervezeteknél adatkezelést végző személyek kötelesek a megismert személyes adatokat üzleti titokként megőrizni. A személyes adatokat kezelő és azokhoz hozzáférési lehetőséggel rendelkező személyek kötelesek titoktartási nyilatkozatot tenni.
Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikke szerint
A személyes adatok kezelése kizárólag akkor és annyiban jogszerű, amennyiben legalább az alábbi feltételek egyike teljesül:
az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez,
az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges,
az adatkezelés a Társaságra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges,
az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges,
az adatkezelés közérdekű vagy a Társaságra ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges,
az adatkezelés a Társaság vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek. Ez a rendelkezés nem alkalmazható a közhatalmi szervek által feladataik ellátása során végzett adatkezelésre.
ADATKEZELÉS AZ ÉRINTETT HOZZÁJÁRULÁSA ALAPJÁN
A hozzájárulás megadása
A hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén az érintett hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez adatkérő lapon kell kérni, melyen az érintett aláírásával igazolja hozzájárulásának megadását.
Hozzájárulásnak minősül bármely egyéb olyan nyilatkozat vagy cselekedet is, amely az adott összefüggésben az érintett hozzájárulását személyes adatainak tervezett kezeléséhez egyértelműen jelzi, különösen, ha az érintett a Társaság honlapjának megtekintése során megjelöl egy erre vonatkozó jelölőnégyzetet (checkbox). A hallgatás vagy a nem cselekvés nem minősül hozzájárulásnak.
A hozzájárulás az ugyanazon cél vagy célok érdekében végzett összes adatkezelési tevékenységre kiterjed. Ha az adatkezelés egyszerre több célt is szolgál, akkor a hozzájárulást az összes adatkezelési célra vonatkozóan külön-külön kell az érintettnek megadni.
Ha az érintett hozzájárulását olyan írásbeli nyilatkozat keretében kérjük meg, amely más ügyekre is vonatkozik, a hozzájárulás iránti kérelmet ezektől a más ügyektől egyértelműen megkülönböztethető módon közöljük, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világos és egyszerű nyelvezettel.
A Társaság nem köti szerződés megkötését, teljesítését olyan személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulás megadásához, amelyek nem szükségesek a szerződés teljesítéséhez.
A hozzájárulás visszavonása
Az érintett az adatkezeléshez történő hozzájárulását bármikor visszavonhatja. A visszavonás történhet a hozzájárulás megadásával azonos módon, amennyiben ez nem lehetséges, akkor külön írásban e-mailben vagy postai úton.
A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
Egyéb rendelkezések
A Társaság honlapján, valamint a Társaság felé történő adatközlés önkéntes, vagyis az Ön hozzájárulásán alapul, hiszen Ön dönti el, hogy létesít-e velünk bármilyen kapcsolatot. Adatai megadására senkit sem kötelezhetünk, azonban egyes adatok megadására jövőbeni szerződéses kötelezettségek teljesítése érdekében szükséges lehet.
Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, a Társaság a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.
SZERZŐDÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSEK
Természetes személy vevők, szállítók, egyéb üzleti partnerek adatainak kezelése írásbeli szerződéskötés esetén
A Társaság – a webáruházban történő vásárlás kivételével, melyre jelen Tájékoztató TEVÉKENYSÉGEKKEL, SZOLGÁLTATÁSOKKAL ÖSSZEFÜGGŐ ADATKEZELÉS. fejezetének 4. pontjában foglaltak az irányadók – szerződés teljesítése jogcímén a szerződés megkötése, teljesítése, megszűnése, szerződési kedvezmény nyújtása céljából kezelheti a vele vevőként, szállítóként, egyéb üzleti partnerként írásban szerződött természetes személyek következő adatait:
név, születési név, születési hely és idő, anyja születési neve,
lakcím, tartózkodási hely, székhely, telephely, fióktelep címe,
adóazonosító jel, adószám,
vállalkozói, őstermelői igazolvány szám,
személyi igazolvány szám, lakcímet igazoló hatósági igazolvány szám,
telefonszám, e-mail cím, honlap-cím,
bankszámlaszám,
vevőszám (ügyfélszám, rendelésszám),
azon adatok, amelyeket az érintett a szerződés megkötése, teljesítése, megszűnése során a szerződés teljesítése érdekében közölt a Társasággal.
Az adatkezelés jogszerűnek minősül akkor is, ha az adatkezelés az írásbeli szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges.
Az adatkezelés a szerződés teljesítése jogcímén alapul. Az érintettet személyes adatainak adatfeldolgozó részére történő továbbítása jelen Tájékoztató ADATFELDOLGOZÓK fejezetében foglaltak szerint történik.
A Társaság a vele írásbeli szerződést kötött vevők, szállítók, üzleti partnerek adatait szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont) érdekében kezelheti papíralapon és elektronikusan is, a szerződés megszűnését követő 5 évig.
A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, beszerzéssel, ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.
Jogi személy vevők, szállítók, egyéb üzleti partnerek természetes személy képviselői adatainak kezelése írásbeli szerződéskötés esetén
A Társaság a vele írásbeli szerződést kötött jogi személy vevők, szállítók, üzleti partnerek természetes személy képviselőinek adatai közül a következőket kezelheti a Társaság jogi személy partnerével kötött szerződés teljesítése és üzleti kapcsolattartás céljából:
név, születési név, születési hely és idő, anyja születési neve, lakcím,
adóazonosító jel, személyi igazolvány szám, lakcímet igazoló hatósági igazolvány szám,
telefonszám, e-mail cím,
azon adatok, amelyeket az érintett a szerződés megkötése, teljesítése, megszűnése során a szerződés teljesítése érdekében közölt a Társasággal.
A személyes adatok kezelésének jogalapja az érintett hozzájárulása.
Felhívjuk jogi személy vevőink, szállítóink, egyéb üzleti partnereink természetes személy képviselőinek figyelmét, hogy első szerződéses kapcsolatunk alkalmával írásban kell nyilatkozzanak a Társaságunk által végzett adatkezeléshez való hozzájárulásról.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a fenti nyilatkozta megkötésre kerülő szerződésbe is belefoglalható, ebben az esetben a jogi személy természetes személy képviselője a szerződés aláírásával járul hozzá az adatkezeléshez.
A nyilatkozatot az adatkezelés időtartamáig meg kell őriznünk.
A honlapon, a webáruházunkban történő vásárlás esetén minden jogi személy természetes személy képviselője amennyiben megadja saját személyes adatait is, tudomásul veszi, hogy regisztrációjával és jelen Tájékoztató elfogadásával természetes személyként is hozzájárul adatainak Társaság általi kezeléséhez.
A Társaság a vele írásbeli szerződést kötött vevők, szállítók, üzleti partnerek természetes személy képviselőinek adatait papíralapon és elektronikusan is, a szerződés, illetve az érintett képviselői minőségének megszűnését követő 5 évig kezelheti.
A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, beszerzéssel, ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.
JOGI KÖTELEZETTSÉGEN ALAPULÓ ADATKEZELÉSEK
Adatkezelés adó- és számviteli kötelezettségek teljesítése céljából
A Társaság jogi kötelezettség teljesítése jogcímén, törvényben előírt adó- és számviteli kötelezettségek teljesítése (könyvelés, adózás) céljából kezelheti a vevőként – ideértve azon vevőket is, akik a honlapján, a webáruházán keresztül vásároltak –, szállítóként, egyéb üzleti partnerként vele írásban szerződött természetes személyek törvényben meghatározott adatait.
A kezelt adatok különösen:
az Áfa tv. alapján: név, cím, adószám, adózási státusz,
az Sztv. alapján: név, cím, a gazdasági műveletet elrendelő személy vagy szervezet megjelölése, az utalványozó és a rendelkezés végrehajtását igazoló személy, valamint a szervezettől függően az ellenőr aláírása; a készletmozgások bizonylatain és a pénzkezelési bizonylatokon az átvevő, az ellennyugtákon a befizető aláírása;
az Szja tv. alapján: vállalkozói igazolvány száma, őstermelői igazolvány száma, adóazonosító jel.
A személyes adatok tárolásának időtartama: a jogalapot adó jogviszony megszűnését követő 8 év.
A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, adózási, könyvviteli, bérszámfejtési, társadalombiztosítási feladatait ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.
TEVÉKENYSÉGEKKEL, SZOLGÁLTATÁSOKKAL ÖSSZEFÜGGŐ ADATKEZELÉS
Ügyfélszolgálati ügyintézéssel kapcsolatos adatkezelés
Az adatkezelés célja: tájékoztatás, kapcsolattartás, azonosítás, szerződések teljesítése, üzleti célok megvalósítása.
A Társaság honlapjain űrlapokat üzemeltet, valamint közzé teszi e-mail címeit, telefonszámait kapcsolat felvétel, ügyfélszolgálati ügyintézés, valamint szolgáltatás igénybevételének biztosítása céljából. A Társaság az űrlap kitöltések és kapcsolatfelvételi lehetőség során is biztosítja, a látogató előzetes tájékoztatását. Az érintett űrlapon megadott adatait csak ezt követően kezeli.
A Társaság honlapjain, valamint a Társaság felé történő adatközlés önkéntes, vagyis az Ön hozzájárulásán alapul, hiszen Ön dönti el, hogy létesít-e velünk bármilyen kapcsolatot. Adatai megadására senkit sem kötelezhetünk, azonban egyes adatok megadására jövőbeni szerződéses kötelezettségek teljesítése érdekében szükséges lehet.
Szerződéses kötelezettség teljesítéséhez az érintett a neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, és – eltérő adatok megadása esetén – számlázási / postázási név és cím megadása is szükséges.
Az érintettek köre: a Társasággal e-mailben, telefonon, űrlap formájában, közösségi oldalon, személyesen, egyéb módon kapcsolatba lépő személyek, vagy szerződéses jogviszonyban álló valamennyi érintett.
Az adatkezeléssel érintett adatok köre: a kapcsolatfelvétel során az érintett által megadott vagy az ügyintézés céljának megvalósulásához Társaság által bekért személyes adatok.
A Társaság által biztosított kommunikációs csatornákon (űrlap, e-mail, telefon, stb.) tudomására jutott személyes adatokat kizárólag a megkeresés céljának teljesülése érdekében kezeli.
Az adatkezelés jogalapja:
szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont): amennyiben az érintett általi kapcsolatfelvétel a Társasággal már fennálló, illetve megkötésre kerülő szerződéssel függ össze,
az érintett hozzájárulása: egyéb –pl. általános tájékoztatás kérése – esetekben.
A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, ügyfélszolgálati, értékesítési, könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.
A személyes adatokat, amennyiben jogszabály más határidőt nem ír elő és az adatkezelés más céllal összefüggésbe nem hozható, a Társaság az érintett általi kapcsolatfelvétel céljának teljesülésig kezeli. A Társaság a cél megvalósulását követő 30 napon belül intézkedik az adatok törléséről.
Panaszbejelentés során felmerülő adatkezelés
A Társaság a fogyasztók – a személyes adatok kezelése szempontjából érintettek – által a Társaságnak, illetve a Társaság érdekében vagy javára eljáró személynek a szolgáltatások nyújtásával, az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát az Fgytv. rendelkezései szerint kezeli.
A panaszbejelentéssel összefüggésben a Társaság a panaszok rögzítése, kivizsgálása, elbírálása céljából a panaszt bejelentő természetes személy személyes adatai közül a nevét, lakcímét, postai vagy elektronikus levelezési címét, továbbá azokat az adatokat kezelheti, amelyeket az érintett a panasz bejelentése során közölt a Társasággal.
Amennyiben az érintett a panasz elbírálásához szükséges valamennyi adatot nem közölte, a Társaság írásban, postai úton vagy – ha a panaszbejelentés elektronikus úton történt – e-mailben felhívja azok közlésére.
Felhívjuk az érintett figyelmét, hogy az utóbb közölt adatokat a Társaság az érintett hozzájárulása alapján jogosult kezelni.
A személyes adatok kezelésének jogalapja az érintett hozzájárulása.
A Társaság a panaszt bejelentő természetes személy adatait papíralapon és elektronikusan is, a panaszbejelentés kapcsán indult ügy lezárását követő 5 évig kezelheti.
A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat, valamint a panaszok kezelését ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.
A panaszbejelentéssel összefüggő adatkezelési tájékoztató jelen Tájékoztató 3. számú mellékletét képezi.
A Társaság honlapjain történő látogatással összefüggő adatkezelés – tájékoztatás sütik (cookie) alkalmazásáról
Általános tájékoztatás a sütikről
A süti (angolul cookie) a meglátogatott weboldal által küldött információcsomag, mely a böngészőn keresztül a látogató számítástechnikai eszközén jön létre, és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A süti alkalmazása biztosítja a látogató egyes adatai lekérdezésének, valamint a böngészőben végrehajtott internethasználata nyomon követésének lehetőségét. A sütik által pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internet használati szokásai, honlap-látogatási története. A sütik önmagukban a felhasználó név szerinti azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítástechnikai eszközének felismerésére alkalmasak, azonban segítségükkel a felhasználóról és internethasználati szokásairól pontos profil készíthető.
A Társaság által alkalmazott sütik fajtái:
Ideiglenes / munkamenet sütik (session / navigation cookie): érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával automatikusan törlődik a látogató eszközéről. A munkamenet sütik semmilyen esetben sem gyűjtenek olyan információt, amellyel Önt azonosítani lehetne. Ezen sütik általában olyan információt tárolnak, mint a bejelentkezés állapota.
Használatot elősegítő sütik (functional cookies): a weboldal funkcionalitását javítják azáltal, hogy megjegyzik a felhasználó választásait, böngészőjének az adott oldalra vonatkozó beállításait.
Teljesítményt biztosító sütik (preferences cookie): a jobb felhasználói élmény biztosítása, a látogatói élmény növelése érdekében információkat gyűjtenek a felhasználó meglátogatott weboldalon belüli viselkedéséről, eltöltött idejéről, kattintásairól.
Statisztikai / reklám sütik (analytic / marketing cookie): A statisztikai vagy reklámkiszolgáló sütik segítik a látogatók viselkedésének megértését azáltal, hogy anonim adatot gyűjtenek, melyekből jelentéseket hozhatnak létre és/vagy közvetlen célzott hirdetések megjelenítését teszik lehetővé a honlapon. Ezek a sütik általában a látogatóról profil készítését teszik lehetővé (profilkészítő cookie).
A Társaság által alkalmazott sütik forrása:
Saját cookie: ezeket a cookie-kat az a weboldal hozza létre, amelyet a felhasználó az adott pillanatban éppen meglátogat, azaz jelen esetben a Társaság honlapja.
Harmadik féltől származó cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül, és ezáltal hozzá is férhet a cookie-ban tárolt információhoz vagy a látogatóról adatot gyűjthet.
A sütik kezelése, felhasználása
A sütik használatának elfogadása, engedélyezése nem kötelező. A honlap látogatója internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k használatát, a korábban már engedélyezett sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően pedig törölheti. Előfordulhat azonban, hogy valamennyi süti elutasítása egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja.
A felhasználók a sütik kezeléséhez a böngésző súgójában vagy a leggyakrabban használt böngészőkhöz a Symantec honlapján találnak segítséget:
https://support.norton.com/sp/hu/hu/home/current/solutions/v57840314_NortonM_Retail_1_hu_hu
Google Analytics szolgáltatás esetén az érintett megakadályozhatja, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a weboldal használattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint:
https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu
A fenti hivatkozásokon elérhető webhelyek, információk és letölthető anyagok teljesen függetlenek a Társaság honlapjától, így azok elérhetőségével vagy az azokon található információkkal kapcsolatban a Társaság tájékoztatást adni nem tud és azokért felelősséget sem vállal.
A Társaság honlapján a látogatónak el kell fogadnia a sütiket mielőtt azok alkalmazásra kerülnek, az alábbi kivételekkel, azaz nem szükséges beszerezni a hozzájárulást a
felhasználó által rögzített adatokat tároló sütikhez (user-input cookies),
hitelesítési munkamenet sütikhez (authentication cookies),
felhasználó-központú biztonsági sütikhez (user centric security cookies),
multimédia munkamenet lejátszó sütikhez (multimedia player session cookies),
terheléskiegyenlítő munkamenet sütikhez (load balancing session cookies),
a felhasználói felület testreszabását segítő munkamenet-sütikhez (user interface customization cookies).
Ezen sütik alkalmazása esetén csak tájékoztatnunk kell az érintetteket.
Minden egyéb célú süti alkalmazása során – különösen a felhasználók profiljainak létrehozását célzó és a felhasználó böngészési szokásain alapuló hirdetési üzenetek megjelenítésére használt sütik esetén – a felhasználó előzetes beleegyezése szükséges, azaz az érintettnek nyilatkoznia kell arról, hogy:
a Társaság Adatkezelési tájékoztatóját megismerte, annak rendelkezéseit elfogadta,
a sütik alkalmazásához, és az ezzel összefüggő adatkezeléshez hozzájárul.
A sütiket elfogadó négyzetek a Társaság által nincsenek előre bejelölve, azt kizárólag az érintett az aktív tevékenységével teheti meg.
A hozzájárulást igénylő sütiket addig nem telepítünk a felhasználó gépére, ameddig az érintett meg nem adta a hozzájárulását. Ennek következménye lehet, hogy a felhasználók addig nem férhetnek hozzá a weboldal bizonyos részeihez, funkcióihoz, ameddig nem nyilatkoznak a sütik elfogadásáról vagy tiltásáról.
A Társaság biztosítja a cookie-k esetében az alkalmazásához adott érintetti hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon, mint ahogy annak megadása történt.
Kivételt képeznek a böngésző gyártók saját sütijei – pl.: Google Inc. esetén a Google Chrome böngésző, melyekben a Társaság a gyártó által beépített technikai korlátozások miatt nem tudja törölni a gyártó scriptjei által elhelyezett sütiket. Ilyen esetben a törlést kizárólag az érintett teheti meg a saját böngészőjében.
Munkamenet sütik esetében az adatkezelés célja a honlap megfelelő működésének biztosítása. Az adatkezelés időtartama kizárólag a látogató aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a süti automatikusan törlődik a számítógépről.
Az adatkezelés jogalapja az Elkertv. 13/A. § (3) bekezdése, mely szerint a szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az Elkertv-ben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.
Használatot elősegítő sütik (functional cookies) esetében az adatkezelés célja a weboldal funkcionalitásának javítása azáltal, hogy megjegyzik a felhasználó választásait, böngészőjének az adott oldalra vonatkozó beállításait, ennek eredményeként a honlap működési hatékonysága növelhető.
Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása, az adatkezelés időtartama a süti érintett általi törlésének időpontjáig terjed.
Teljesítményt, látogatói élményt fokozó sütik (preferences cookie) esetében az adatkezelés célja a honlap felhasználóinak azon célú elemzése, mely lehetővé teszi a honlap látogató orientált fejlesztését a felhasználói élmény növelése érdekében.
Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása, az adatkezelés időtartama a süti érintett általi törlésének időpontjáig terjed.
Analitikai, reklám sütik (analytic / marketing cookie) célja a látogatók viselkedésének elemzése, megértése, továbbá anonim adatok gyűjtése statisztikai céllal és/vagy célzott hirdetések kiszolgálásához.
Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása, az adatkezelés időtartama a süti érintett általi törlésének időpontjáig terjed.
Az adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, a honlap működtetésével összefüggő feladatokat ellátó munkavállalói, IT szolgáltatást nyújtó adatfeldolgozója, valamint a süti kibocsátója.
Szerver naplófájl, tárhely látogatói statisztika
A sütik által elérhető információktól függetlenül a Társaság a honlapjának látogató általi használatával összefüggésben az alábbi adatokat ismerheti meg és kezelheti:
a látogató IP címe és/vagy mobilhálózati információk,
a böngésző típusa, verzió száma és az alapértelmezett nyelve,
az operációs rendszer típusa, verzió száma,
a használt eszköz típusa,
a meglátogatott oldalak, a látogatás dátuma, időpontja, a hivatkozó honlap, ahonnan a látogató érkezett,
az internet szolgáltató host neve és címe,
az oldalon történő kattintások.
Az IP cím alapján a honlap megtekintésének pillanatában aktuális tartózkodási hely megállapítása is megtörténhet, változó szintű pontossággal.
A látogatottsági adatok begyűjtését részben a honlapok fejlesztéséhez használt programnyelv teszi lehetővé. Ugyanakkor egyes tárhely szoftverek automatikusan, a honlap tulajdonosától függetlenül is elvégzik a statisztikai adatok gyűjtését.
A statisztikai adatgyűjtés és feldolgozás semmilyen személyes azonosító adatot nem tartalmaz, látogatóink név szerinti azonosítását nem teszi lehetővé. Ezeket az adatokat más adatforrásokkal nem egyesítjük, a gyűjtött statisztikai információkat látogatottság elemzésére, honlapunk fejlesztése érdekében használjuk.
Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f. pontja alapján az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítése.
Az adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, a honlap működtetésével összefüggő feladatokat ellátó munkavállalói, IT szolgáltatást nyújtó adatfeldolgozója.
A Társaság honlapjain, webáruházában történő, online megrendeléssel összefüggő adatkezelés
A Társaság egyes honlapjain a hatályos jogszabályokban foglalt rendelkezések betartása mellett webáruházat (online kereskedelmi rendszer) működtet, valamint online űrlapon keresztül megrendelési lehetőséget biztosít. A webáruházban vagy űrlapon keresztül történő megrendelés esetén a Társaság a megrendelő/vásárló alábbi személyes adatait kezelheti: név, lakcím, adószám, számlázási név és cím, szállítási cím, telefonszám, e-mail cím.
A webáruházunkban, valamint űrlapon keresztül történő vásárlás esetén minden jogi személy természetes személy képviselője tudomásul veszi, hogy vásárlással/regisztrációjával és jelen Tájékoztató elfogadásával, amennyiben megadja személyes adatait is, hozzájárul természetes személyként adatainak Társaság általi kezeléséhez.
A megrendelések teljesítéséhez az ADATFELDOLGOZÓK fejezetben foglaltak szerint csomagszállító vállalkozás szolgáltatását vesszük igénybe. A futár részére a megrendelő neve vagy jogi személy esetén a kapcsolattartójának neve, telefonszáma, valamint e-mail címe kerül továbbításra.
A megrendelő köteles a regisztráció során a valóságnak megfelelő és teljes körű információt közölni a regisztrációs adatlap kitöltésekor, illetve a regisztrációs adatokat változás esetén haladéktalanul frissíteni. A megrendelő által megadott adatok valótlansága, hiányossága vagy pontatlansága, illetve a jelen Tájékoztatóban foglalt feltételek, valamint a vonatkozó jogszabályok megsértése esetén a Társaságnak jogában áll részlegesen vagy teljes mértékben felfüggeszteni, vagy megszüntetni a megrendelő felhasználói fiókját.
A megrendeléssel vagy a regisztrációval összefüggésben más személyes adatainak megadása esetén az ilyen személyes adatokat továbbító személyt terheli a felelősség az adatkezeléshez (ideértve az adattovábbítást, és a Vállalkozó által a személyes adatokkal végzett adatkezelési műveleteket is) szükséges hozzájárulás beszerzéséért, és a jogszerű adatkezeléshez szükséges tájékoztatás megadásáért. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a más személyes adataival való visszaélés jogellenes.
A honlapokon vásárlás során az adatkezeléssel kapcsolatos jelen Tájékoztató, valamint a Társaság tevékenységére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek egy-egy linken keresztül folyamatosan elérhetőek.
Az adatok érintett általi rögzítését követően, de még az adatok tárolását megelőzően az érintett külön, az erre vonatkozó négyzetek (checkbox) bejelölésével nyilatkozik arról, hogy:
a Társaság Adatkezelési tájékoztatóját megismerte, annak rendelkezéseit elfogadta,
a Társaság tevékenységére vonatkozó Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF) elfogadta,
a megadott személyes adatai kezeléséhez hozzájárul,
A négyzetek a Társaság által nincsenek előre bejelölve, azt kizárólag az érintett az aktív tevékenységével teheti meg.
Az adatkezelés jogalapja: szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont).
Az adatkezelés célja: szerződés megkötése, teljesítése, vásárlóval történő kapcsolattartás.
A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.
A személyes adatok tárolásának időtartama a szerződés teljesítését / megszűnését követő 5 évig terjed.
Együttműködő szakemberek, partnerek adatainak kezelése
A Társaság lehetőséget biztosít arra, hogy honlapjain a termékeinek forgalmazásában együttműködő szakemberek, partnerek szakmai ajánlás céljából megjelenítsék kapcsolati, elérhetőségi adataikat.
Az érintettek köre: azon természetes személyek, valamint jogi személyek természetes személy képviselői, kapcsolattartói akik a Társasággal partneri együttműködésre lépnek vagy termékeink forgalmazásában részt vesznek.
Az érintett adtatok köre: jogi személy természetes személy képviselőjének, kapcsolattartójának neve, természetes személy partner neve, valamint e-mail cím, telefonszám, cím adatok.
Az adatkezelés célja: a Társasággal együttműködő szakemberek, partnerek ajánlása honlapjaink látogatói részére.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont), valamint szerződéses jogviszony.
Az adatok címzettje: a Társaság honlapjainak látogatói.
A személyes adatok tárolásának időtartama: az érintett hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a partnerkapcsolat fennállásának időtartamáig.
Oktatási, képzési tevékenységgel kapcsolatos adatkezelés
A Társaság saját szervezésű tanfolyamok, valamint egyedi megrendelői igények alapján a Társaság által forgalmazott termékek vonatkozásában oktatási, tanácsadó képzési tevékenységet is végez természetgyógyászok, nőgyógyászok és egyéb egészségügyi szakemberek részére.
Az érintettek köre: a jelentkező vagy a megrendelő oktatásra kijelölt munkavállalói.
Az érintett személyes adatok köre: a jelentkező vagy a megrendelő oktatásra kijelölt munkavállalóinak személyes adatai.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, szerződéses kötelezettség teljesítése, valamint jogszabályi kötelezettség teljesítése
Az adatkezelés célja: az oktatás tényének igazolása, szükséges bizonyítványok kiállítása, mely jogszabályi kötelezettségen alapul.
A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, oktatási tevékenységet végző munkavállalói, számviteli feladatokat ellátó munkavállaló, adatkezelői.
Az adatkezelés időtartama: az oktatás befejezését követő 5 év.
Profilalkotással kapcsolatos adatkezelés
A Társaság honlapján alkalmaz profilalkotást is lehetővé tevő analitikai szolgáltatást, mely a böngészőben cookie-t generál és ez alapján állít össze jelentést a honlapon tapasztalt felhasználói interakciókról.
Google szolgáltatások
A honlap a Google Analytics alkalmazást használja, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik a meglátogatott weblap használatának elemzését. Ezen szolgáltatás vonatkozásában jelen Tájékoztató sütikre vonatkozó szabályai az irányadóak.
Google Analytics használatához Társaságunk aktiválta az IP-anonimizálást a weboldalon. Ennek aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti, ezzel lehetetlenné válik az érintett címének meghatározása.
Google Analytics szolgáltatás esetén az érintett megakadályozhatja, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a weboldal használattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu
Weboldalunk a Google Map térkép szolgáltatást használja, melyet a Google Inc. cégcsoport üzemeltet. Amikor Ön belép a honlapunk egy oldalára, az integrált alkalmazás sütit helyez el az Ön eszközén és létrehoz egy kapcsolatot a szolgáltatáshoz annak érdekében, hogy
– a Google Map szolgáltatás esetén a térkép és az azon elhelyezett információ megjelenjen.
Ezen szolgáltatás vonatkozásában jelen Tájékoztató sütikre vonatkozó szabályai az irányadóak.
A Társaság honlapja a Google által biztosított úgynevezett webes betűtípusokat használja a betűk egységes ábrázolásához. Amikor megnyitja honlapunkat, a böngésző betölti a szükséges webes betűtípusokat a böngésző gyorsítótárába, hogy megfelelően jelenítse meg a szövegeket és a betűtípusokat. Ehhez a böngészőnek kapcsolódnia kell a Google szervereihez. A Google Webes Betűtípusok használata az online szolgáltatások vonzó megjelenítésének kialakítása érdekében történik, ami a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f. pontja értelmében jogos érdeknek minősül.
A szolgáltatáson keresztül a Google megismerheti az Ön IP-címét, valamint ha be van jelentkezve Google fiókjába a gyűjtött adatokat összekapcsolhatja fiókadataival.
Az adatgyűjtés hatókörével és céljával kapcsolatos információk, az adatok szolgáltató által történő további feldolgozása és felhasználása, valamint az Ön jogai illetve az adatai megóvása érdekében végzett beállítások tekintetében kérjük, olvassa el a Google Inc. adatvédelemre vonatkozó közleményét:
https://policies.google.com/privacy?hl=hu
A személyes adatok kezelésének célja: a Társaság honlapjának látogatottsági elemzése, honlapon technikai jellegű szolgáltatások megjelenítése, szolgáltatások javítása, Társaság közösségi oldalakon való népszerűsítése, célzott hirdetés megjelenítése, ezáltal az ügyfélelégedettség növelése.
Az érintettek köre: a Társaság honlapjának természetes személy látogatói.
Az adatkezeléssel érintett adatok köre: a profilalkotást végző szolgáltató által gyűjtött és a Társasággal megosztott anonim látogatottsági és statisztikai adatok.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f. pontja értelmében jogos érdek érvényesítése.
A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, marketing és IT feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozói, a süti kibocsátó, profilalkotást végző szolgáltató.
A személyes adatokat a Társaság a profilalkotó szolgáltató által biztosított hozzáférésen keresztül az ott biztosított időintervallum alatt érheti el.
Amikor meglátogatja a webhelyünket, itt tárolhatja vagy lekérheti az információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt irányíthatja a személyes cookie-szolgáltatásait.